Amikor az ember nagy bajban van, valahogyan egyáltalán nem az a fajta talpraesett és minden problémát azonnal megoldó éne kerül elő tapasztalat alapján ami könnyedén és gyorsan meg szokta oldani a helyzetet, hanem finoman szólva vagy ahogyan a mondás is tartja, szegény embert még az ág is húzza alapon tejesen le tud blokkolni és azt sem tudja hogy merre induljon a megoldás felé vagy éppen segítségért. Én is így voltam sajnos nem olyan régen, amikor a telefonom kijelzője teljesen összetört, és nagyon gyorsan szükségem lett volna rá, hiszen egy hatalmas projekt közepén volt a cégem és mindenféleképpen le kellett róla bonyolítanom egy olyan konferencia beszélgetést, amihez az adatok a készülékben voltak, de nem tudtam olvasni őket a törött kijelző miatt.
Persze azonnal kétségbe estem és felhívtam a férjemet, hiszen egyedül az ő számát tudom fejből, és ő azonnal egy általa már jól ismert csapathoz irányított, hiszen az Androidszerviz munkatársai már nem egyszer segítettek rajta hasonló helyzetben. Nekem még soha semmi baja nem volt a telefonomnak, ezért tényleg fogalmam sem volt, hogy ez a kis csapat olyan ügyesen és profin megcsinálta a kijelzőcsere folyamtát, hogy szinte észre sem vettem és már mehettem is a telefonért. Mindeközben pedig iszonyatosan kedvesek voltak és látszott rajtuk hogy tökéletesen értik amit csinálnak, sőt, szeretik is, ami a mai világban már azt kell mondjam hogy hatalmas kincs.
Én mindenkinek azt javaslom, hogy írja fel most az androidszerviz csapatának nevét és elérhetőségét, mert sosem tudhatja, hogy mikor lesz rájuk és a tökéletes szolgáltatásukra szüksége, és akkor biztosan nem fog eszébe jutni sem az hogy hova forduljon, sem pedig az, hogy kitől kérjen segítséget, vagy hol olvasott egy tökéletes csapatról. Náluk jobbat pedig biztosan nem találnak, ez garantált.