Meglepi ajándék

Néhány évvel ezelőtt igen komoly döntést hoztam, amiről akkor, abban a helyzetben még nem lehetett igazán tudni, mennyire lesz pozitív vagy negatív hatása a jövőre való tekintettel, de a meglévő helyzet is tarthatatlan volt.

Elköltöztem az akkori családi házamból egy másik településre, egy új, szinte ismeretlen környezetbe, nem mondhatni, hogy teljesen fiatalon, ugyanis inkább tartoztam az idősebb, mint a fiatalabb korosztály tagjai közé.

Fontos volt számomra a támogatói környezet, hogy legalább kissé érezzem magam biztonságban. Szerencsémre, családtagjaimra számíthattam ebben az egyáltalán nem könnyű helyzetben. Megnyugtató volt tudnom, hogy mellettem állnak, nem vagyok egyedül az újrakezdés időszakában.

Egyáltalán nem volt mindegy az sem, hogy milyen a szomszédok hozzáállása. Szokták ugyanis mondani, hogy rossz szomszédság török átok. Féltem, hogy ha rossz szomszédok között leszek kénytelen élni, nehéz lesz megszoknom az egyébként is nehéz helyzetet.

Nagyon nagy szerencsém volt azonban szomszédjaimmal. Kedvesen fogadtak, segítőkészek voltak, bármilyen gondommal fordulhattam hozzájuk, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy segítségemre legyenek az akadályok leküzdésében.

Meg szerettem volna köszönni ezt a támogató hozzáállásukat egy kedves ajándékkal. eszembe jutott, hogy nagyon szeretem, szinte évek óta rabja vagyok az avon parfüm illatoknak. Legjobban kedvelem az Avon Incandessence illatot, melynek használatával magabiztos leszek, legyen az bármilyen alkalom is. Úgy gondoltam, hogy szomszédasszonyaimnak örömöt fog szerezni ez a termékcsalád, ezért személyre szabva kerestem illatokat mindenkinek. Nagy örömömre, számításaim bejöttek. Mindkét szomszédom nagyon örült az ajándéknak.

Ráadásul kényelmesen hozzáfértem ezekhez a remek ajándékokhoz, mivel interneten meg tudom rendelni azokat a pipereshop.hu web oldalról. Nem kell rohangálnom üzletről üzletre, tömegeket áttörve, amivel időt és fáradságot egyaránt megspóroltam. Ajánlom mindenkinek az ajándékozás e formáját.