Amikor a nagymamám gyerekként azt mondta, hogy egyszer még én is tökéletes sütiket fogok készíteni, akkor azt hiszem nem pont erre gondolt. Ő ugyanis a házi sütemények nagy mestere volt. Én viszont a valódi modern süteményeket kedvelem igazán. Hihetetlen, hogy mennyit változott azóta a világ és a technika na meg a technológia. Hihetetlen dolgokat lehet ma már sütemények gyanánt alkotni. Persze nem gondolom, hogy a régi sütik kevesebbet értek volna vagy ne lennének ennyire finomak, éppen, hogy ellenkezőleg. Én sokszor azt érzékelem, hogy a mai kor legmodernebb süteményei hihetetlen szépségeket mutatnak, ám a legnagyobb kihívás, hogy ízben is finomak és élvezhetők legyenek mindamellett, hogy tökéletes és elkápráztató kinézetük van.
Azt mondhatom, hogy igazság szerint nekem elég jól sikerül ma már a kettőt összehozni, hiszen egyre több esetben akár a versenyeken is sikerül elkápráztatni a zsűrit, mint kinézetben, mint pedig ízben. Ennek kapcsán pedig sikerült megnyitnom ma már életem nagy álmát, egy kis aranyos kávézót és cukrászdát, ahol az emberek nem csak finomat ehetnek és ihatnak, hanem bizony kicsit meg is pihenhetnek, hiszen egy nagyon hangulatos kis helyen lett kialakítva, ahol jó a levegő és nagyon pazar a kilátás is. És itt dolgozok én minden egyes nap. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy sikerült ezt összehoznom.
A másik nagy öröm számomra, hogy nem olyan régen készült el a kínálat, hiszen a fotoda studio ételfotózás szolgáltatásának segítségével hihetetlen gyönyörű képeket kaptam a sütijeimről. Ennek kapcsán pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy bizony nem elég egy étlapon tündökölni ezeknek a gyönyörű képeknek, és készül a weboldalam, ahonnan nagyon valószínű, hogy korlátozott körzetben ugyan, de rendelés segítségével is lehet majd fogyasztani. Azt gondolom, hogy sínen vagyok és egyre csak növekedni fog a cégem a jövőben, ami el sem tudom mondani, hogy mennyire jó érzés.